3300 Eger, Cecey Éva u. 30. | +36 20 932 5168 | +36 36 419 306

Egri vár

Elérhetőségek

Cím Eger, Vár u. 1.
Telefonszám +36 36 312 744

A nevezetesség bemutatása

Egyes források szerint már vagy ezer évvel korábban állt egy kővár azon a helyen, ahol később a hős egri vitézek és asszonyok visszaverték az óriási túlerővel támadó törököket. Mások azonban úgy vélik, jóval később, a tatárok kivonulását követően rendelte el IV. Béla a vár megépítését. Bárhogy is legyen, a vár már sok csatán és csapáson átesett, mire a törökök forró levest és szurkot kaptak a nyakukba. Bár Dobóék 39 napos kitartásának köszönhetően a törökök elvonultak, négy évvel később azonban már győzött a túlerő, s a város csaknem száz évre török fennhatóság alá került.

A vár hányattatásainak azonban a visszafoglalás után sem lett vége: I. Lipót király felrobbantatta az egész külső várat, Esterházy Károly érsek pedig, miután 10 778 forintért megvásárolta, nemes egyszerűséggel elhordatta a kövek nagy részét saját építkezéseihez.

Szerencsére azonban minden kornak megvannak a hősei, s Pyrker János László érsek 1827-ben a sarkára állt, s megakadályozta a vár teljes pusztulását. Örüljünk hát ennek, s keressük fel ezt az izgalmas helyszínt, szívjuk magunkba az évszázadok levegőjét, s a színes programoknak köszönhetően éljük át újra és újra az 1552-es győzelem hősi mámorát!